Múló varázs és ökotudatosság: természetművészet
Publikáció: 2021. február 20. szombat
Elfogadva a hónap kihívását, egy kevésbé ismert területet próbáltam feltérképezni. Szeretném bemutatni nektek Milotai Anna Máriát, egy csodás művészt, és a szintén csodás, de a köztudatban még nem elterjedt művészeti ágat, a természetművészetet. Anna Egerben, a Vizuális Művészeti Intézetben tanul természetművészetet. A művészet szót meghallva azt kérdezhetitek: “Miért nem a Kultúra rovatban jelent meg ez az írás?” Az interjú elolvasásával garantáltan megkapod a választ, és rájössz: Földünk számára kiemelten fontos és érdekes kezdeményezésről van szó.
„A természetművészet egy olyan művészeti mozgalom, amely a fenntarthatóságra, és az ökotudatosságra törekszik. A művészek természetes anyagokkal, a természetben hoznak létre alkotásokat.”
Mindig is közel álltál a természethez? Mi motivált, hogy ezt a szakirányt válaszd?
Gyerekkoromban gyakran kirándultunk a szüleimmel, meg később a barátaimmal is. Ami még közrejátszhatott, a természetszeretet kialakulásában, az az, hogy egy kicsi faluban nőttem fel, és minden nap kint lógtunk, lementünk a Tiszához. Mást nem is nagyon lehetett csinálni.
Ezt a szakmát inkább a plasztikai vonala miatt választottam. Gimnáziumban is rajz tagozaton voltam, ezután több irányba is voltak próbálkozásaim. Tanultam textiltervezést, tanultam ötvösnek. Utána kimentem külföldre, ahol nem is foglalkoztam művészettel. Az ötvös szakmából jött végül ez a plasztikai irány, és külön tetszett, hogy nem a klasszikus szobrászat, hanem a természet közelisége hangsúlyos.
Tudatosan közelítettél a szak felé? Úgy tudom nem csak a szak, hanem maga a szakterület is szinte érintetlen talaj.
Másodévben képalkotás szakon lehet szakosodni természetművésznek vagy festőnek. Sajnos, nincs benne a köztudatban, hogy nálunk létezik ez a képzés. Pedig a világban is egyedülálló, csak nálunk található egyetemi szinten. Esetleg olyan formában fordul elő máshol, hogy egyéb művészeti képzésekbe építik be a Landart-ot illetve a természetművészetet.
A szak 10 éve indult el, Erőss István tanár úr alapította, és hozta be ezt a kifejezést a köztudatba. Maga a mozgalom a 80-as években ütötte fel a fejét. Két nagyon távoli csoport egyszerre, párhuzamosan, de egymástól függetlenül kezdett ugyanazzal foglalkozni. A koreai Yatoo csoport és az erdélyi Mamű csoport. Persze, azóta tudnak egymásról, közös projekteket is hoztak már létre.
Van átfedés a két csoport munkájában?
Nagyon hasonló munkákat csináltak, a problémához való megközelítésük is szinte ugyanolyan volt. Nem tudom a két csoport mikor szerzett tudomást egymásról.
Hogyan fogalmaznád meg, hogy mi a különbség a Landart és a természetművészet között?
A Landart Amerikában és korábban indult. Az köti a természethez a Landart munkákat, hogy a természetben vannak. Az alkotói attitűd nem társul egyfajta természettudatossággal. Legalábbis nem feltétlen. A lényege az, hogy egy monumentális alkotást hoznak létre, ami sokszor nem is emberléptékű, a földről be se fogadható. A természetművészet egy ökotudatosabb irányt képvisel, emellett az egyik legfontosabb jellemzője az efemeritás. Sokszor, amit alkotunk az perceken belül tönkre mehet. Nagyon múlandó munkákról van szó. Szinte csak egy jelet hagyni a természetben, nem maradandó, netalán káros beavatkozást létrehozni. Egy kis jelzés, amellyel az egyébként is fellelhető természeti szépségekre próbáljuk felhívni a figyelmet. Andy Goldsworthy, brit művész például gyakran csak leveleket pakolgat. A briteknél jellegzetes kőfalak, amelyekkel a szántóföldeket választják el, volt, hogy le voltak omolva és jéggel egészítette ki.
„A Landart egy Amerikából induló művészeti mozgalom. Legjellemzőbb, hogy monumentális, csak madártávlatból értelmezhető alkotásokat hoztak/hoznak létre a természetben. Dénes Ágnes (magyarszármazású amerikai festő, fotográfus), aki a New York-i Manhattenben irodaházak között hozott létre egy búzamezőt. Anyagi források nélkül, ő és két segítője vetették, majd arattak le többmázsányi búzát. A valódi emberi értékekre szerette volna felhívni a figyelmet. 1987 é 1990 között egy vándorkiállítás keretében 28 országba jutott el a learatott búza. Az emberek magukkal vihettek egy kicsit, hogy elültessék a világ minden pontján.”
A jelentős mulandóság miatt nem érzed haszontalannak a munkádat?
Szerintem pont ez a szépsége, de természetesen fotókkal is mindig dokumentáljuk az elkészült alkotásokat. Emellett voltak már maradandóbb munkáim is. Hosszútávon olyanokon gondolkodom, mint például fesztivál dekoráció. Egy fesztiválon különösen praktikus, ha olyan dolgokat hagyunk ott, amivel nem szemetet hozunk létre.
Ha röviden szerettem volna válaszolni, azt mondtam volna: Engem nem zavar. Egyébként szeretek egy két kültéri munkához visszamenni, és látni, hogy azt a természet visszaveszi.
Hogy néz ki általánosságban egy alkotási folyamatod?
Sajnos nem tudok előre tervezve alkotni, illetve a kültéri munkák a legtöbbször helyspecifikusak. Ha megtervezek valamit, de nem találok olyan helyszínt már nem működik. Emellett általában olyan anyagokkal dolgozom, amiket ott, az adott helyszínen találok. Spontán szoktam a legtöbbször alkotni, vagy kinézek egy konkrét helyszínt, elkezdek ott sétálgatni, szétnézek, hogy mit találok magam körül és utána kezdek bele az alkotásba.
Említetted, hogy vannak maradandóbb alkotásaid. Milyeneket képzeljek el?
Szobor szerűekre gondolj. Ha minden jól megy most fogok diplomázni, és a diplomamunkám is inkább egy szobornak tekinthető. Az egyetemi évek alatt is fontos, volt, hogy legyenek maradandó munkáink, amiket ki lehet állítani, amikről lehet beszélgetni.
Milyen anyagokkal szoktál dolgozni?
A karantén alatt elkezdtem textillel dolgozni, mert azzal tudok itthon is. Mindenféle technikával kísérletezem, varrom, vagy kikeményítem, és akkor már nem is úgy működik, mint a textil. Ezt szeretem nagyon ebben a szakirányban, hogy az egész egy nagy kísérletezés. Nincsen egy fix technika, amivel dolgozhatunk. Az, hogy milyen technikával, milyen anyaggal dolgozok, attól függ, hogy mit szeretnék létrehozni. Nálam ez számtalan anyagkísérletet, modellezést jelent a munka megkezdése előtt, hogy tudjam, mi hogy működik, hogy mi az, amiből ez létrehozható, és hozza azt a hatást amit szeretnék elérni.
Mit gondolsz, milyen kilátásaid vannak, egy ilyen kísérleti szakterületen?
Szerintem pont emiatt sok, mert új, érdekes. Még nyitott, nincs korlátozva, így múlik ez a saját kreativitásomon is.
A nyáron pont adódott egy lehetőség, amely véletlen talált meg. Eger mellett, a Berva völgyben volt egy kisebb techno fesztivál és az egyik barátom csak úgy elkapott, hogy „Jössz velem landartozni? – én meg azonnal mondtam, hogy „Hát hogy a francba ne mennék?” Akkor két alakot csináltam, az erdőben összeszedett hulladék fákból .
Ott látták páran a munkáimat, és ennek kapcsán visszahívtak az Ubikeklektik művészeti fesztiválra, ami szintén itt lett megtartva az évben, ahol meg egy sárkányt építettünk.
Ezek természetesen nagyon hirtelen jött projektek voltak, de úgy érzem, kaptam egy kis visszajelzést, hogy igen, erre van igény. Ráadásul mostanában a fesztiválok is próbálnak ökotudatosabbak, fenntarthatóbbak lenni.
Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
A legnehezebb számomra pont ez a kísérletezgetős része, amit már említettem, de valahol ezt élvezem a legjobban is.
Létezik egy úgynevezett természetművészet közösség?
Említettem már Erőss Istvánt, aki meglehetősen sokrétű kapcsolati halóval rendelkezik. Tartja a kapcsolatot a koreai Yatoo csoportottal. Ők szoktak természetművészet biennálékat csinálni két évente ott Koreában, nekik van egy természetművész központjuk is. Erős Istvánnak köszönhetően, van lehetőségünk az iskolából asszisztensként menni segíteni erre a programra.
Volt szerencsém első év után asszisztensként kijutni. Olyan monumentális munkákról van szó hogy szinte már építészeti jellegűek. Ott biztosítják az anyagokat, a pályázók építenek mi meg segítünk.
Magyarországon is vannak művésztelepek. Márokföldre szoktunk járni, ott van egy energia park. Egy volt diák vetette fel az ötletet, hogy oda lehetne csinálni egy ilyen természetművész parkot. Oda minden évben járunk az iskolán keresztül, ez egy 1- 1,5 hetes program szokott lenni, jönnek külföldi művészek is. Eger mellett Noszvajon a barlanglakások is művésztelepként működnek.
Mit gondolsz Dénes Ágnes nyomán Magyarországon is van lehetőség vagy igény egy ilyen grandiózus projekt létrehozására?
Szerintem szükség mindenképpen lenne rá.
Végezetül: Szerinted van ennek a szakterületnek hosszútávú jövője? Tapasztaltad már, hogy hatással vannak a munkáid az emberekre?
Erről egy aranyos történet jutott eszembe. Van egy srác Egerben, akit jóformán mindenki ismer, ő nagyon sokat jár természetbe. Az öcsém – aki szintén ezen a képzésen tanul – volt kint az egyik hegy lábánál, ahol néhányan csináltak munkákat. Rá egy hónapra láttam, hogy ez a srác posztol, hogy nem tudom ezt ki csinálta, de nagyon jó és sok ilyen kéne még. És szerintem egy nagyon szívmelengető történet, mutatja azt, hogy aki nyitott szemmel jár igenis észreveszi és értékeli is ezeket az apró jeleket.
Földes Anna
A cikk teljes terjedelmében megtalálható:
